Könyvajánló: Nógrádi Gábor: A pénz nem a fákon nő!

csütörtök ápr 2, 2009

Ezt a könyvet egyik kollegámtól akkor kaptam, mikor megtudta, hogy a pénzügyekről szeretnék weboldalt készíteni, első sorban kisgyermekes anyukáknak, olyan hason szőrűeknek, mint amilyen én vagyok. Az oldalon két fontos dolgot vállaltam fel:

  • egyrészt, hogyan tudják családjuk anyagi biztonságát megteremteni,
  • másrészt, azt hogyan tudják gyermekeiket a pénzügyekre már ideje korán megtanítani.

De kanyarodjunk vissza a könyvhöz, már kinézetre is lerí róla, hogy gyermekeknek készült, színes vidám borító, Cakó Ferenc rajzaival és milyen érdekes már a fedőlap sem arról szól, hogy mire tudják a gyerekek a pénzt elkölteni, hanem arról, mivel tudják a pénz megkeresni.

Szóval haza állítottam, ezzel a könyvvel és nagy lányom Bogi, aki 10 éves és hetente 4-5 lányregényt elolvas, egyből lecsapott a könyvre: anya milyen könyvet hoztál, elolvashatom? És mire észbe kaptam, már le is ült olvasni és csak úgy falta, végezte a könyvben lévő feladatokat, időnként hangosan felkacagott, ilyenkor egy-egy részletet, húgának az ötéves Fruzsinak is felolvasott és utána együtt nevetgéltek.

Ekkor azt már tudtam, hogy esetleg az előfordulhat, hogy a könyv az én tetszésemet nem nyeri el, de abban már biztos voltam, hogy a lányok kezébe egy olvasmányos, szórakoztató könyv került, ráadásul egy olyan komoly témában, mint a pénz…

Aztán csak én is hozzá jutottam a könyvhöz és ugyan úgy jól szórakoztam, elsőre nem is „elemeztem” magamban, csak úgy átengedtem magamat az olvasás élvezetének és nagyon tetszett, élveztem hogy nem azzal kezdi, hogy hogyan kell takarékoskodni, hanem azzal, hogy

  • mire kell a pénz (célkitűzés)
  • honnan lesz pénzed (piackutatás)
  • ne csak keresd a pénzt, de találd is meg (milyen fontos, hogyan gondolsz a pénzre)
  • légy bátor, legyél vállalkozó (akár on-line vállalkozó is)
  • kinek akarsz eladni vagy dolgozni (milyen célcsoportot válasszál)
  • kivel vállalkozz közösen (partner programok, mastermindok)
  • miből akarod beindítania a vállalkozásod (pénzből, tanulásból, idő ráfordításból vagy kapcsolati tőkéből)
  • hol és mikor akarod a termékeidet eladni vagy a szolgáltatásod elkezdeni (üzleti terv)
  • tudnak-e a vállalkozásodról (marketing)
  • a vállalkozás verseny (jobbnak kell lenned, többet kell adnod, mint a konkurenciádnak)

Itt már a könyv kétharmadánál tartunk és csak most jutottunk el, ahhoz, hogy kezdjünk valamit a megkeresett pénzünkkel, de a való életben nem pont így vagyunk, hogy minden az előkészítésen múlik?

  • és természetesen a gazdagság nagy titka, sem maradhat ki (költs kevesebbet, mint amennyit keresel)
  • készítsünk költségvetést (kiadások, bevételek legyenek egyensúlyban)
  • hova tegyem a megtakarított pénzemet? (milyen csoportokra osszam azt?)
  • vásárlás pénz nélkül (avagy a bankkártyák birodalma)

És a könyv végéről a gyermekek lét eleme a játék sem maradhat el:

Játsszunk piacot!

És most én is azt ajánlom játszunk, akinek valamelyik fejezet címről eszébe jut egy jó blog bejegyzés, ami nekünk felnőtteknek szól, az bátran linkelje be!

Mert bizony nekem ezek a fejezet címek jó néhány kedvenc weboldalam blog bejegyzéseit juttatják az eszembe és közben azon tűnődöm, hogy igen ezeket, mind meg kell az én gyermekeimnek is tanulni, már most, hogy majd ne felnőtt korukba kelljen. És az életkapujában ne a bizonytalansággal, a kérdő jelekkel a fejükben, hanem önbizalommal és alapvető ismeretekkel álljanak.

Egy szónak is száz a vége, kedves anyuka társaim minél hamarabb adjátok gyermeketek kezébe ezt a könyvet, nem tud még olvasni, nem baj olvassátok Ti neki, mert Ti is jól fogtok szórakozni és még talán ötleteket is kaptok!

A könyvet itt tudjátok megrendelni.

4 Comments »

Szia Kinga!

Nagyon tetszik ez a könyvajánló rovat – rohanok is megvenni ezt a könyvet a kis 5 évesemnek. Mi piacosat sokat játszunk és van még 2 kedvenc társasunk: a vidámparkos Monopoly és a gyerek cashflow.

Én azt látom, hogy ma a legkönnyebben a bankkártyás vásárlással “szállnak el” az emberek, nem számolnak utána, hogy ez mennyibe kerül, könnyen kerülnek adósság-spirálba. Egy szomorú, de tipikus történet olvastam itt: hxxp://www.fogyasztok.hu/cikk/20081216/fogyasztovedelem_eladosodas_hitelspiral_hitelcsapda_eseten_teendo/

Ezért jó, hogy létezik egy Pénzügyi Őrangyal, akitől lehet tanácsot kérni és felhívja a figyelmet ilyen jó könyvekre, mint pl. ez. Még több könyvajánlót, még, még, még:)))

április 6th, 2009 | 13:16
Bogi:

Honnan lesz pénzed? – piackutatás
http://www.gazdagmami.hu/kezdok/mikor-az-otleted-maga-a-cel#more-79
és az egész oldal a pénzkeresésről szól, csak nem gyerekeknek, hanem gyerekes anyukáknak.

április 10th, 2009 | 08:38

A penz nem a fakon no cimu konyvet el szeretnem olvasni

április 12th, 2010 | 18:56

A könyvet a szerző oldalán itt tudod megrendelni:
http://www.nogradi.hu/rend.php
Jó olvasást!

május 11th, 2010 | 22:14
Leave a Reply

Comment